Tegnapi napom Malagával telt. Két szektor, oda-vissza. No1-ként Cristian, első próbarepülése, mint No1. Négyes helyén a felügyelő, line checker. Én mint 3-as, hátul a kuckóban, mellettem Slavomira, mint kettes.

Az út majdnem 3 óra oda, vissza két és fél. Oda 140 utas, laza út, mindenre jutott idő, még enni is, pisilni is, ülni is. Leszállás közben szólal meg a call bell, vérzett a gyerek orra. Vittem papírtörlőt, aztán vizes papírt, lesszállás után meg jeget…nem akart elállni. Malagán hidat kapunk a géphez, így a leszállítás eléggé lassan ment. Annál inkább a beszállítás, 183 utassal. Mondhatni full flight.

Visszafelé már nem volt nyugi. Mindenki enni akart, mindenki inni akart. Egy nő meg végig okádta az utat hátul. Szarul nézett ki már mikor felszállt. Félúton kiderült, hogy cukorbeteg, és egyre rosszabbul nézett ki. Zavart volt, sápadt, nem volt jó látvány. Kiderült, hogy hyperglycaemiás lett…ez az jelenti hogy a vércukorszintje nagyon magas, inzulin kell neki. Csak egy a baj, mi nem adhatunk be neki inzulint, ő meg túl zavart volt és csak annyit mondott, hogy de ő beadta magának. Cukros vizet meg nem kért.  Szerencsére nem hypoglycaemiás állapotba került, mer akkor fel is fordulhat. Ezért nekünk azt írja elő a könyv, hogy ilyenkor mindig cukros vizet adjunk. És ha nem javul, akkor jöhet az oxygén. Nos ebből oxygén lett. A két “vezér” meg csak kapkodott, ide-oda. Szegény egyes, azt se tudta mit csináljon, hozta a könyvet, elkezdte keresni a diabéteszt, nem találta. Mondtam neki add ide, én egyből megtaláltam. Utána jött az oxygén, volt még 45 perc leszállásig, de ezek a kicsi palackot hozták…persze hogy nem volt elég kettő se belőle… mindegy… azért is én szóltam, hogy palack használat előtt szóljon a kapitánynak, és az utasoknak is hogy nehogy dohányozni merjenek…. Leszálláskor várt minket a mentő. A nő két kisgyerekkel volt, szegényeket úgy sajnáltam 🙁

Persze mikor ez a nő rosszul lett, elkezdtek szólni a call bellek. Rohangálok, mindenki vizet akart, mert hogy rosszul érzik magukat. Na mondom fasza, az kell még hogy itt mindenki haldokoljon. Ez vmi pszichés dolog lehet. Persze doktor, vagy nővér az nem volt a gépen, hiába volt full flightunk. A lényeg mindenki túlélte. Én is 🙂 Szerencsére én nem pánikoltam, nem kapkodtam. És egész jó bevételt csináltunk…a sok víz 😀

Még a fél 11-es vonatot is elértem. Leszállok, egyedül én mentem abba az irányba merre lakom. Kiérek az állomásról, felfelé veszem az irányt, erre ott battyog egy róka át az úttesten. Hát én befostam, megálltam és bizony ott álltam 5 percen keresztül, hogy menjen minél messzebb. Komolyan kezdem azt hinni, hogy a kerek-erdő közepén lakom…a vicc az hogy ez a városközpont és nincs erre se erdő, se városszéle. A mókusok cukik, de ez a róka betett. Farkasokat nem akarok látni!!!