Múlt héten minden napra jutott egy “első alkalom”. Először is a hetem az első airport standby-ommal kezdtem. Bementem reggel 5-re és egyből a kezembe nyomták a priority boarding ticketeket, hogy menjek fel az utastérbe és áruljam. Na remek, legalább nem kell a supervisorok előtt ücsörögnöm egész nap. De persze az nem kellemes, ha 8 órán keresztül ezt kell csinálnod és közben feléd sem néznek, hogy kell-e valami, nem ennél-e, addig felváltalak….  Na és akkor jön a főnökasszony, aki előadja, hogy ezt nem így kell árulni. Tessék megkérdezni minden egyes utast, hogy kér-e. Na mondom persze… És akkor vigyorogva közli, hogy 30-at kell eladnom. Na én eladtam 58-at az én módszeremmel 😛
Megnézem a másnapi beosztásom és látom, hogy biza két NEW van a listán, tehát én leszek a No. 2!!!! Ejjjj, micsoda királyság kettesnek lenni. Semmi dolgod, el sem fáradsz, az utasokkal te érintkezel a legkevésbé. Arany élet!! Persze kikaptam egy tolókocsis nénit, akinek oxigén kellett az egész út alatt. És azt nekünk kellett biztosítani. Szóval nekem kellett lekapnom a palackot és beüzemelni. Na ilyen se volt még, de olyan faszán ment, cseréltem maszkot, csövet, palackot. Kiszedtem, visszaraktam. Mindent. És olyan szép dicséretet kaptam az egyestől, hogy csak na!
Utána való nap megtapasztalhattam a reserved seating gyönyöreit. Amikor lezárunk 4 sort a gépen, ahova nem ülhet le senki, csak akinek a jegye odaszól. És ha már máshol nincs hely, akkor ülhetnek le oda az ácsorgó utasok. Mondanom sem kell, az első járaton senki nem ült a lefoglalt helyeken, mert nem vettek oda jegyet. Így 20 ember téblábolt a cabinban, hogy most akkor ők hova ülhetnek. És a beszállítás végén nyithattuk meg a lezárt sorokat. Na ugyan ez volt visszafelé… Akkora egy marhaság ez a reserved seating…
Na szóval ezek történtek velem az elmúlt héten 🙂